Önkéntesekkel a természetért

Vadonlesők az Ördögkatlan Fesztiválon

2016-08-16 - Bakó Botond

Nagyharsány, Kisharsány és Villánykövesd területén a 9. alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál szervezői 2016-ban a Vadonleső Programot is meghívták fellépőként a rendezvényre. Multikulturális Természetvédelem címmel sok száz érdeklődő számára tartottak a Vadonleső Program munkatársai olyan előadásokat, foglalkozásokat, amelyek révén az érdeklődők közelebb kerülhettek a természetvédelem alapjaihoz és mindennapi gyakorlatához, működéséhez egyaránt.

A Vadonleső Program országos szintű népszerűségét az is mutatja, hogy meghívást kapott a program a 9. Ördögkatlan Fesztiválra, mint természetvédelmi népszerűsítő rendezvény. Nem csupán az állami természetvédelem elvi és gyakorlati működéséről, értékmentéséről kellett bemutatót tartani, hanem mint kulturális kezdeményezés is megjelenhetett az ország egyik legizgalmasabb irodalmi, színházi és zenei fesztiválján.

Bemutatkozott a Vadonleső Program „Év Emlőse" kezdeményezése is, melynek keretében a nagyszámú érdeklődő a „Versengő Ürgeképek" című kortárs költeményeket és hozzájuk kapcsolódó gyerek illusztrációkat felvonultató szabadtéri kiállítást tekinthették meg a rendszeres tárlatvezetéseken, de természetvédelmi tudáspróbákon, nyomfelismerő játékokon, denevéres foglalkozásokon is részt vehettek az érdeklődő fesztivál látogatók.

A Vadonesők az utolsó napon pedig az „Ifjú Kócsagőr Programot" is támogató pécsi 30Y zenekarral közös „Pólógyárat" is üzemeltettek a Nagyharsányi Szoborparkban. A zenekar minden évben kiválaszt egy olyan kulturális értéket, amelyet az érdeklődők, rajongók pólóira szitáznak ingyen a zenekar tagjai. 2016-ban a Vadonleső Program Év Emlősei szerepeltek ezeken a pólómintákon, ezzel is hangsúlyt adva a természetvédelemnek, mint kulturális örökségünknek.

Az Ördögkatlan Fesztivál szervezői külön megdicsérték a Vadonleső Program színvonalas rendezvényét és jövőre is meghívták a jubileumi rendezvényükre.

Képek a www.facebook.com/vadonleso oldalon láthatók.

[ Vissza ]